Magamról

Csány Katalin vagyok. Alapvégzettségem magyar-német szakos középiskolai tanár (ELTE BTK). Budapesten születtem, majd a férjemmel Kecskemétre költöztünk.

Öt gyerekünk van. A gyerekeim már majdnem mind felnőttek. A tanítás mellett az érdeklődésem egyre inkább az emberi sorsok felé irányult. Nemcsak tanítani szerettem volna, hanem támogatni, kísérni, vagy egyszerűen csak a másik ember mellett jelen lenni, meghallgatni. Továbbtanultam. Mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakemberré váltam (SOTE), majd az egyéni kísérés különböző technikáit és módszereit tanultam még évekig, illetve a pszichodrámában és bibliodrámában képződtem és lettem pszichodráma-  és bibliodráma-vezető. (Magyar Pszichodráma Egyesület).

Jelenleg pszichodráma-, ill. bibliodráma-csoportokat vezetek Budapesten és Kecskeméten. A Károli Gáspár Református Egyetem és a Semmelweis Egyetem külső oktatójaként mindkét egyetem mentál, ill. munkahelyi mentál képzésén tartok pszichodrámát.

Egyéni klienseket Kecskeméten fogadok.

Az oldalakon szereplő tartalom bármilyen felhasználásához, közzétételéhez előzetes írásbeli engedély szükséges. A saját jogú tartalmak jogtalan átvétele büntető jogi következményeket von maga után.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el